[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Egyet értek GaJoe-val. Lécciii legalább azt mond meg hogy mi lett volna a vége |
LEGALÁBB AZT ÁRÚLD EL, HOGY MI LETT VOLNA A VÉGE. ENNYIT MEGÉRDEMELNEK HŰ OLVASÓID. NÁLAM PL VOLT OLYAN IDŐ AMIKOR MÉG HAJNALI 2KOR IS EZT OLVASTAM, ÉS LECSESZTEK, DE MEGÉRTE. NAGYON JÓL FOGALMAZÓL ÉS SZERINTEM KÁR LENNE VESZNI HAGYNI EZT A SZUPER IROMÁNYT!!!! ÉS NEM CSAK ÉN GONDOLOM EZT. KÉRLEK LEGALÁBB MÉG EGY RÉSZT ÍRJ, AMIBEN BEFEJEZED!!! KÉRLEKKKKK!!! NAGY HATÁSSAL VOLT RÁM EZ AZ EGÉSZ ÉS TUDNI SZERETNÉM A VÉGÉT. CSAK 1 RÉSZT!!! |
Mindenki gyártsa le a fejébe az utolsó részeket, mert én már nem írom meg, és ahhoz nem járulok hozzá, hogy más folytassa, mert ugyebár ez az én történetem, és nem közkincs....Sajnálom, hogy nincs vége, de így alakult. Azért ...köszönöm, hogy elolvastátok. |
Én már írtam neki folytatást,de az eredeti író aki elkezdte nem akarja hogy tovább folytassák :'( |
Lécci valaki folytassa!Látjátok hogy mennyien szeretnék ha folytatva lenne!!!Lécci folytassátok!!!KÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉRLEEEEEEEK!!! |
Hogy, hogy nincs foltatás :(
Pedig nagyon kafa történet :) |
tudom hogy bunkóság de tényleg valaki folytassa |
Légyszives folytassátok , nehagyjátok itt abba!Nagyon kiváncsi vagyok a végére hogy Nick mit csinál!valaki folytassa! |
Létszi folytasd!!!![\\\"\\\"](\\\"//jonasfans.gportal.hu/fckeditor_0326/editor/images/smiley/msn/cry_smile.gif\\\") |
42.rész
- Ő meg kicsoda? - kérdezte Frankie.
- Ja, tényleg...Ő az ápolónőm - mondta Nick.
- Jó estét! Zara vagyok és még 6 napig én fogom Nicket ápolni a Doktor úr kérésére! - hadarta.
Nick épp csak egy futó pillantást vetett rám...többet nem is nézett felém. Tudom, hogy sok a baja, de egy "szia"-t attól még hozzám vághatott volna...
- Rendben, 6 napig a vendégszobában szállásoljuk el, ha így jó! - ajánlotta fel Mr. Jonas.
- Tökéletes lesz! Köszönöm! Most pedig Nicknek fel kellene mennie a szobájába pihenni! - terelte Nicket a lépcső felé.
- További jó éjszakát! - köszönt el Nick mindenkitől.
Befejeztem a takarítást és elmentem aludni, ahogy mindenki más. Egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludtam, folyton csak forgolódtam. Eldöntöttem, hogy reggel átmegyek a szobájába és ha van kedve, akkor még beszélgethetünk is. Mikor már hajnalodott lementem a konyhába egy bögre kávéért. Gyorsan megittam és Nick szobája felé indultam. Bekopogtam, de válasz nem kaptam "hallgatás beleegyezés"- gondoltam, ezért benyitottam Nick még édesen aludt. Egy kis széket húztam az ágya mellé, arra letelepedve néztem nyugodt arcát míg fel nem ébredt. Mikor kinyíltak a szemei, fáradtan felém fordította arcát...
- Jó reggelt! - köszöntem mosolyogva.
- Neked is... - fürkészte az arcomat - Idehívnád Zara-t a szomszéd szobából?
- Miért?
- Be kell vennem a gyógyszereimet és, hogy beadja az inzulint - mondta.
- Majd én segítek - álltam fel a székről.
- Nem kell, majd Zara megcsinálja - utasított el.
- De szívesen segítek! - erősködtem.
- Már megmondtam, hogy majd Zara segít, ő az ápolónőm!
- Rendben, úgy látom nincs rám szükséged! Nem is zavarlak! - rontottam ki a szobából.
Hihetetlenül rosszul esett ez a visszautasítás. Mi ütött belé? Miért nem hagyja, hogy segítsek? Én mégiscsak a barátnője vagyok, én is tudok róla gondoskodni. Lehet, hogy már nem szeret? De miért teszi ezt velem? Pedig tudja, hogy mindennél jobban szeretem...
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben gitároztam a szobámban. Társaságra és szeretetre vágytam. Nem kellene Nick hangulatváltozásaival törődnöm...Inkább megkeresem valamelyik bátyját és csinálunk majd valamit.
Mikor kiléptem a szobából Joe-ba futottam bele.
- Szia Joe, volna kedved csinálni valamit? Unatkozok...
- Hello, de volna kedvem, Kevint is hívjam? - kérdezte mosolyogva.
- Igen, jó lenne - kaptam az ötleten.
- Akkor menj be a szobámba, mindjárt jövök! - sietett el, gondolom Kevinért.
Bementem a szobába és leültem a számítógépes asztal előtti székre. 5 perc múlva mindketten visszatértek.
- Ha már úgyis a gépközelében vagyunk akkor Guitar Hero-zunk? - kérdezte Kev.
- Felőlem rendben van! - csatlakozott Joe.
- Felőlem is! - értettem egyet.
Kevin elindította a játékot és egyszemélyesen játszottunk felváltva. Néha annyira elrontottam, hogy röhögőgörcsbe fulladt a játék. 2 óra múltán ráuntunk és lementünk a nappaliba pókerezni. Valahogy mindentől kezdett elmenni a kedvem. Hiányzott Nick ölelése, csókjai, kedves szavai. Magányosnak éreztem magam, hiába voltam két fantasztikus fiú társaságában. Próbáltak felvidítani, de nem az ő hibájuk, hogy nem sikerült. Folyton Nicken járt az eszem. Akárhányszor segíteni akartam, mindig visszautasított.
Vajon újra depresszióba esek miatta? Nehéz volt meggyógyulni. És most megint miatta vagyok melankólikus állapotban. A visszautasításai egyre nagyobb szakadékot teremtenek közénk. Idegenként viselekedik velem, de miért?
Már harmadik nap is eltelt. Nick már jobban van. Zara éjjel-nappal mellette van, ezért néha-néha csak egy pillantást vethetek Nickre. Nem akarok egy idegen ember előtt beszélni vele.
Zara jelenléte nagyon irritált. Folyton csak fontoskodott. Már a 4. napnál jártunk, mikor megint Nick ajtaján kopogtam, Zara nyitott ajtót.
- Mit akarsz? - kérdezte sürgetően.
- Nickhez bemenni! - válaszoltam.
- Nicknek pihennie kell, nem jöhetsz be hozzá! - ellenkezett.
- Ezt hagy döntse el ő! - háborodtam fel!
- Nick, Lil be akar jönni, szerintem nem jó ötlet - fordult hátra a félig nyitott ajtó mellett Zara.
- Pihenni akarok, küld el! - utasította.
- Elmehetsz! - nézett rám elégedetten, én pedig fújtatva eltrappoltam.
Ezt nem értem, Nick már látni sem akar. A szívem apró darabokra készült hullani. Mi lesz velem, ha elvesztem azt az ember akit mindennél fontosabb nekem? Nem tudok élni nélküle.
Kínomban a szobám egyik sarkába húzódva zokogtam. Nem éreztem, hogy bármi értelme lenne az életemnek..
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє
|
41.rész
- Már jól van csak elfelejtette beadni az inzulinját és mikor elájult beverte a fejét, valószínüleg agyrázkódása van.
- Akkor hál istennek nincsen nagyobb baja – sóhajtottam.
- Köszönöm, hogy rögtön hívtad a mentőket! – borult a nyakamba Denise.
- Bárki megtette volna – mosolyogtam zavartan.
- Ki megy be sete, leváltani Kevint? – tette fel a kérdést Mr.Jonas.
- Majd én! – vállalta el Joe.
- Rendben, 7-jor már legyél bent! – utasította fiát.
Délután négy körül járt az idő. Mindenki csak fel-alá járkált, ne tudtunk mit kezdeni magunkkal. Én a takarítással vezettem le a bennem felgyülemlett feszültséget. Joe gitározott, Frankie a szobájában játszott. Mr. és Mrs. Jonas a tv előtti kanapén beszélgetett halkan.
Elérkezett a 7 óra. Joe már bement a kórházba. Kevin pedig hazafelé tartott a hírekkel. Fél óra múltán meg is érkezett.
- Hogy van Nick? Mit mondtak az orvosok? – támadtuk le Kevint, amint belépett az ajtón.
- Nyugalom, leteszem a kabátom és elmondok mindent!
- Kevin, kérlek siess!
- Na szóval – jött vissza Kev – Nickkel már lehet beszélni. Azt mondta, hogy mindenképpen haza akar jönni, mert rosszul érzi magát a kórházban. Az orvos szerint ez nem jó ötlet, de Nick nem tágít. Elég sűrűn van hányingere és szédül is, de ez az agyrázkódás miatt van. Mit szeretnétek még tudni?
- Meddig akarják még bent tartani? – kérdeztem.
- Még egy hétig – érkezett a válasz.
- Reggel ki váltja majd Joe-t? – kérdezte id.Kevin.
- Én megyek és Frankie-t is viszem magammal – közölte Denise.
Csendben folytattam a mosogatást. Nem tudom, hogy bemenjek-e a kórházba. És ha bemegyek és ébren van?? Mit mondhatnék neki? Pedig elvileg a barátnője volnék. Mégis olyan idegen ez a helyzet. Nem tudom mit csináljak...
A kórházban:
- Joe, én haza akarok menni. Megőrülök ettől a helytől. Tudod, hogy nem szeretem a kórházakat és amúgy is már jobban vagyok - már kelt volna ki az ágyból, de Joe visszanyomta vállát a párnákra.
- Még nem vagy jól! Muszély bent maradnod - cáfolt rá öccse állítására.
- Hívd ide az orvost, akkor is haza megyek! - utasította Joe-t. Látszott rajta, hogy komolyan gondolja.
- Jól van - indult a dokto keresésére, 5 perc múlva már vele együtt jött vissza.
- Hogy érzi magát Mr.Jonas? - kérdezte az orvos.
- Jól vagyok és haza akarok menni, ha nem enged akkor vállalom saját felelősségre! - ült fel az ágyában.
- Haza mehet...de csak egy feltétellel!
- Mi lenne az? - kérdezte Nick közömbösen.
- Egy ápolónő fog magára felügyelni az otthonában, amíg teljesen rendbe nem jön a feje...
- Rendben, akkor már most mehetek? - kapott az alkalmon.
- Igen, az ápolónőt is magával küldöm.
Nicknek több sem kellett, már elkezdett felöltözni és összepakolni a cuccokat, amiket Joe hozott be neki, és már indult is elrendezni a papírokat. Fél óra múltán már a kórház területén kívül volt Joe-val együtt.
- Végre friss levegő - szívott be egy nagy oxigénadagot tüdejébe.
- Big Rob a sarkon vár az autóval, gyere! - mondta Joe az ácsorgó Nickre pillantva.
- Alig várom hogy otthon legyünk...
Az ápolónőt Big Rob már felvette a kórház előtt. Nick és Joe a hátsókijáraton távozott az újságírók elől bújkálva. Beültek az autóba és egy csinos ápolónővel találták szembe magukat. Bemutatkoztak és a házig vezető út csöndben telt.
Otthon:
- Későre jár, menjünk aludni - mondta Kevin a nappaliban tv-ző társaságnak.
- Még megnézzük a film végét - bújt anyjához Frankie.
- Rendben....
Egész nap a konyhában tevékenykedtem. Valahogy nem nagyon találtam a helyem.
Ajtónyitódást hallottunk. Minden szem az előszobára tapadt. Vártuk ki lép be a nappaliba...Joe volt.
- Hát te mit keresel itt? - érkeztek a kérdések, aztán belépett Nick is.
- És te? - nézett nagyot Kev.
Arcomon mosoly terült szét amint megláttam Nicket. De ez sem tartott sokáig, ahogy belépett az ápolónő, arcomra fagyott a mosoly...
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє
|
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє
40.rész
Egy felejthetetlen éjszakát hagyva magunk után, édes álomba szenderültünk.
Reggel puha csókjaira keltem…minden reggel el tudnám ezt viselni. Fáradtan kinyitottam a szemeimet és ledobtam magamról a takarót, adtam egy puszit a szájára és kikecmeregtem az ágyból.
- Hova mész édesem? – nézett rám meglepetten.
- Zuhanyozni…tudod azt is kell néha – mondtam gúnyosan és kinyújtottam a nyelvem.
- Mehetek veled? – meresztette rám hatalmas barna szemeit.
- Ha nagyon akarod, akkor nem bánom, gyere… - kacsintottam rá.
- Na sipirc mielőtt megcsikizlek! – ugrott ki az ágyból és felém közelített.
- Már megyek is – kaptam fel a magamra csavart lepedő lelógó végét a földről, és bevonultam. A lepedőt ledobva magamról be is léptem a zuhanykabinba.
Már javában zuhanyoztam, de Nick még mindig nem jött be. Próbáltam addig húzni a zuhanyzást amíg csak lehet, hátha mégis bejön. Fél óra után ráuntam, megtörölköztem és mivel a ruháim nem voltak nálam, ezért magamra kaptam a lepedőt amibe bejöttem, majd kiléptem a fürdőszobából…
Egy hideg kéz markolt a szívembe, mikor megláttam, hogy Nick eszméletlenül fekszik a földön. Odarohantam hozzá és próbáltam keltegetni….sápadt arca semmi jelét nem mutatta annak, hogy fel akarna ébredni. A mentőket tárcsáztam, és gyorsan magamra kaptam a ruháimat amik szana-szét dobálva voltak pihenten a földön. Nick szerencsére már fel volt öltözve…
A mentő érkezését a csengő jelezte, én pedig eszeveszett iramban futottam az ajtó felé beereszteni őket. A család többi tagja értetlenül nézett rám, majd ezt, a mentősöket meglátva riadt tekintet váltotta fel. Gyorsan elhadartam nekik mi a helyzet. Denise és id.Kevin velem együtt jöttek fel a szobába ahol a mentősök már a hordágyra tették Nicket, aki ernyedten hagyta magátm, hiszen öntudatlan állapotban valahol egészen máshol járt….
- Mi baja a fiamnak? - kérdezte hisztérikusan Denise.
- Még nem tudjuk, d ha tudnának információval szolgálni afelől, hogy van-e valamilyen betegsége, esetleg gyógyszerérzékenysége, akkor azt megköszönnénk. - mondta az egyik mentős.
- A fiamnak egyes típusú cukorbetegsége van! - tájékoztatta id.Kevin.
-Köszönjük az együttműködést, mindent megteszünk, és ha akarnak jöjjenek utánunk autóval - és már tolták is kifelé a hordágyat.
Mindenki szaladt a saját szobájába felöltözni. 5 perc múlva az egész család az autóba szállt be, majd Big Rob elfuvarozta őket a kórházba. Én otthon maradtam...nem akartam útban lenni.
- Anyu, mi baja van Nicknek? - kérdezte Frankie könnyes szemekkel.
- Még én sem tudom, de nem sírj kincsem, nem lesz semmi baj - nyugtatta legkisebbik fiát Denise.
Nick kórházba kerülése után fél órával egy orvos jött ki a szobából.
- Dr.Úr! Kérem! Higy van a fiam? - siettek oda a szülők az említett személyhez.
- Maguk Mr. és Mrs. Jonas?
- Igen! - felelték kórusban.
- Nick elfelejtette beadni az inzulinját, ettől russzul lett és elájult, de a nagyobb gond az, hogy beverte a fejét, valószínüleg agyrázkódása van, ezért bent tartjuk még pár napig - közölte.
Ébren van? Bemehetünk hozzá? - érkeztek a kérdések minden felől.
- Még elég kába, de bemehetnek hozzá! - nyitotta ki előttünk az ajtót amin 2 perce lépett ki.
Nick sápadtan feküdt a fehér kórházi ágyneműk között. Denise odasietett az ágy mellé és megfogta Nick kezét....aki erre halk nyöszörgéssel válaszolt.
- Nick, kisfiam hallasz engem? - kérdezte Mrs.Jonas.
- Igen - suttogta kábán és sutáűn bólintott hozzá.
- Jól ránk ijesztettél öcskös - mondta Joe.
Erre Nick csak egy fáradt mosollyal reagált és egy pillanat alatt el is aludt.
Amíg Nick álomországban járt, addig szülei és testvérei kivonultak a folyosóra megbeszélni, hogy ki maradjon bent Nickkel. Big Rob mindenkit hazavitt Kevin kivételével. Ő öccse ágya mellett maradt.
A konyhában mosogattam, mikor a csaláűd nagy zsivajjal megérkezett.
- Sziasztok! - köszöntem - Mi van Nickel? - fordultam id.Kevinhez. |
39.rész
Ezt a részt csak 18 éven felülieknek ajánlom, a többiekért nem vállalok felelősséget!
- Ezt úgy értem, hogy ha majd feleségül veszlek, akkor már semmiért nem kell aggódnod. Nem kell az újságokkal foglalkoznod, és azzal sem, hogy mit szólnak az emberek, és szerintem ezzel már most sem kell foglalkoznod - magyarázta mosolyogva.
- De én nem tudok mindent elereszteni a fülem mellett, mi lesz ha a rajongóid utálni fognak engem? Mi lesz, ha az újságokban az áll, hogy "a csóró házvezetőnő, csak Nick Jonas pénzére hajt"? Én ezekkel nem tudok nem foglalkozni. Engem igenis érdekel mások véleménye - hadartam.
- Néha azért levegőt is vegyél - mosolygott a rövid monológomon.
- Jól van, de én félek ettől az egésztől - bújtam hozzá, fejemet a mellkasára tettem, hogy hallhassam szívének dobogását.
- Ne félj, majd én vigyázok rád - közben az arcomat simogatta - Semmi pénzért nem hagynám, hogy bárki bántson! - nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Nick...
- Igen?
- Köszönöm... - még közelebb bújtam hozzá.
Egyikünk sem mondott többet. A csend nyomasztóan hatott ránk...10 perc múlva együtt repültünk az álmok világába.
Mikor felkeltem, már sötét volt, az éjjeli szekrényen ketyegő órára pillantottam...fél tizenegyet mutatott...későre jár. Nicknek vissza kellene mennie a szobájába. Fel kellene keltenem...de olyan édesen alszik. De ha nem keltem fel akkor a szülei még a végén félreértik, hogy egy szobában aludtunk, főleg azért mert ők még nem tudtak arról, hogy együtt vagyunk, de szerintem még Lisa távozásáról sem tudnak. Most mi legyen?
- Nick...Nick kelj fel - suttogtam közben apró csókokat adtam arcának puha bőrére.
Halk nyöszörgést hallatott mikor ébredezni kezdett, de a szemét nem nyitotta ki. Arcáról, ajkaim nyaka felé vándoroltak...bár ő félálomba volt, érezte amit csinálok, szája szélén apró mosoly jelent meg...végigcsókoltam a nyakát, egészen addig amíg fekete inge hagyta...majd ujjaimmal ügyesen kibújtattam a gombokat a lyukakból végig csókolva felső testét az ing szegélye mentén...mikor aztán az utolsó gomb is kibújt a lyukból, kezemmel lesöpörtem testéről az fekete anyag zavaró tényezőit, majd ajkaim folytatták útjukat...amint egyre lejebb haladtam, ő annál inkább lett éberebb...utam nadrágszíjának csatjánál zsákutcába jutott...ujjaim a csat felé kalandoztak, mikor a fémes keretekez értem, rögtön kinyitotta szemét és kérlelően nézett rám. Felhúzott maga mellé és teste alá kényszerített...ajkai először lágyan érintették nyakamat, majd egyre hevesebben...kezei besurrantak pólóm alá és ujjaival simogatta libabőrös testemet...lesegítette rólam felsőmet és kezét befúrva az ágy és a hátam közé, fél kézzel kicsatolta a melltartóm, ami egy szempillantás múlva a földön hevert. Végigcsókolta minden porcikámat, hosszasan elidőzve a melleimen.
A jóleső érzéstől apró hangok hagyták el a számat...beletúrtam göndör tincseibe. Ő ettől felbátorodva folytatta útját lefelé, ujjaival könnyedén kigombolta nadrágomat és le is vette rólam, gondosan végigsimitva lábaimon, ügyelve arra, hogy egy apró részletet se hagyjon ki. Sóvárogva kaptam nadrágja öve után, amit ő még időben elérhetetlen távolságba húzott...felettem térdelt és egy bugyi híjján meztelen testemet bámulta, amivel zavarba is hozott...kezeimmel próbáltam eltakarni melleimet, de ő kezeimet elkapva leszorította mellém az ágyra és rámfeküdt...combjaim közt éreztem merev férfiasságát...kezeim nem tudtak szabadulni övéi szorításából, hogy lefejthessék róla az utunkba álló ruhadarabokat...ő csak csókolt és csókolt egyre hevesebben...mikor már nem bírta tovább elengedte kezeimet és az övéire támaszkodva emelte fel rólam a csípőjét a térdével biztos egyensúlyt nyújtva. Ujjaim mohón övének csatját babrálták, és egy pillanat alatt már a nadrág is a padlón pihent az alsónemünkkel együtt...anyaszült mesztelenül csókoltuk egymás testét...
- Nick - kezdtem elhaló hangon...
- Mond édesem - csókolt tovább...
- Te leszel nekem az első - mondtam belepirulva.
- Vigyázok rád - mintha csak tudta volna, hogy ezt akarom hallani.
Ajkaival nyakamat kényeztette és forró férfiassága égette bőrömet...apró harapást ejtett nyakamon ami az agyamba eljutva fájdalmat jelzett, ebből még fel sem eszmélve már belém is hatolt. Nem éreztem fájdalmat. A nyakamba nyilalló enyhe fájdalom elterelte a figyelmemet. Túl volam a nehezén...
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє
|
38.rész
Kicsit azért ciki volt törölközőben végigvonulni a lakáson.
- Nickolas! Te mit műveltél odabent Lillyennel? - sipákolt.
- Pont azt! Nem magyarázkodok neked! - rángatta magára a nadrágját.
- De én a barátnőd vagyok! - hisztizett tovább.
- Csak voltál! Viszlát! - bújt bele egy fekete ingbe.
- Nick, ezt nem teheted! - figyelmeztette.
- Nem? Azt hiszem már megtettem! - hagyta faképnél Lisa-t.
Én az ágyamon ültem törölközővel körbecsavarva és gondolkodtam. Még mindig szeretem Nicket, de úgy látszik ő Lisáért jobban oda van.
Gondolatmenetemet a szobába belépő Nick szakította meg.
- Lil, ne haragudj, hogy nem mondtam el Lisa-nak, hogy ott vagy - ült le mellém az ágyra.
- Nem haragszom...a te dolgod - valóban nem volt bennem harag, csak egy kis csalódás.
- Lil...tudom, hogy te is azt érzed amit én...kérlek próbáljuk meg.
- Nickolas nem játszhatsz velem...különben is barátnőd van - emlékeztettem.
- Már nincs...Lillyen én szeretlek! - térdelt elém.
- Na mivan, ha nincs ló, jó a szamár is? - háborodtam fel.
- Lil...szeretsz? - nézett a szemembe.
- ...Igen - böktem ki.
- Akkor mi értelme egy házban külön élnünk? - húzott le maga elé a földre, mostmár egymással szemben térdeltünk.
- Nick...hiába szeretjük egymást, ha valaki úgyis közénk áll, ahogy eddig is számtalan alkalommal - érveltem.
- Lisa nincs többé és én csak téged szeretlek - simított végig arcomon.
- Akkor úgy gondolom, érdemes megpróbálni - mosolyodtam el és hevesen megcsókoltam Nicket, aki a szívében rejlő örömtől majd megfolytott ölelésével.
- A világ legboldogabb emberévé tettél! - felállt és engem ölbekapva kezdet el forogni, majd letett és megcsókolt.
Szívünk egy ritmusra dobogott...érzéseink leírhatatlanok...vajon bele lehet halni a túlzott szerelembe? Ha igen akkor mi épp haldokoltunk. Órákig csak öleltük, csókoltuk egymást. Úgy éreztem le tudnám élni mellette az életem, ő volna az az ember, akinek odaadnám a szívem...mert tudom, hogy vigyáz majd rá.
- Soha nem engedlek el - hadarta Nick két csók között.
- Ajánlom is! - kacsintottam kacéran.
- Te csak ne ajánlgas, mert bajok lesznek! - nyúlt az egyik párna felé, gonosz vigyorral.
- Nem mered! - néztem rá és a párnára felváltva.
- Fogadjunk? - vágta hozzám nagy lendülettel, de én sem késlekedtem és egy másik párnával viszonoztam, amiből végül párna csata lett.
Kifáradva dőltünk az ágyra egymást ölelve...épp megakartam csókolni Nicket, mikor Joe benyitott.
- Nick! Végre megtaláltalak! Lisa az összes cuccát összepakolva, szitkozódva hagyta el a házat...mi történt? - nézett megütközve ránk.
- Csak idejében észbe kaptam és elküldtem - Joe-hoz beszélt, de közben le sem bírta venni rólam szemét.
- És akkor ti most...öö - nézett rám és Nickre - ööö...
- Igen együtt vagyunk - fejeztem be a mondatot helyette.
- Aha...értem, akkor nem is zavarok tovább - kacsintott Nickre.
- Jól is teszed - az arcomon levakarhatatlan vigyor terült szét - A többiek mit fognak szólni ehhez? - kérdeztem, mikor Joe bezárta maga után az ajtót.
- Biztosan örülnek majd neked, így utólag rájöttem, hogy Lisa-t senki sem kedvelte, téged pedig mindenki imád - és, hogy ezt nyomatékosítsa egy apró csókot lehelt a homlokomra és átölelt.
- És nem zavar majd, ha az újságokban mindenki azt olvassa, hogy a házvezetőnő a barátnőd? - jutott eszembe.
- Nem zavar, és mostantól amúgysem házvezetőnő, hanem családtag vagy - mondandója közben végigcsókolt a nyakam minden részét.
- Biztos jó lesz ez így? - akadékoskodtam.
- Egyenlőre igen...
- Ezt , hogy érted? - vajon csak egy kis időre kellek neki, aztán elhagy?
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє |
37.rész
- Én nem szeretem Lisa-t, értsd meg, nem tudlak elfelejteni! És tudom, hogy te is érzel irántam valamit!
- Ezt nem tudhatod! - pirultam el újra.
- Akkor miért nem mersz rám nézni?
- Nick, ne kezdjük megint, ami volt, elmúlt!
- Miért nem válaszolsz?
- Nick...- kezdtem esdeklő hangon.
- Lil, nem hiszem el, hogy semmit sem érzel!
- Pedig így van! - néztem továbbra is a mellkasát.
- Lil, nézz rám! - utasított.
Elfordítottam a fejem és egy árulkodó könnycsepp folyt végig arcomon. A szívem próbáltam becsapni, de az hevesen tiltakozott. Nick ujjaival arca felé irányította enyémet. Szeme a csillogó csepre tévedt, és remény terült szét az arcán. Tudta, hogy hazudok.
- Nickolas, te 2 éve elküldtél, és én elfogadtam, hogy nem kellek neked. Te is túl léptél rajtam, mert Lisa még mindig melletted van! Miért nem felejted el ami köztünk történt? - néztem a szemébe.
- Nem felejtem el, nem akarom elfelejteni! Lillyen kellesz nekem! 2 éven keresztül mardosott a bűntudat, amiért elengedtelek, kérlek mondd, hogy nem hiába szenvedtem és van még esély közös
jövőre - hangja könyörgővé vált.
Olyan édesen nézett rám, majd elolvadtam, szemeim ajkait vizslatták, és enyém mágnesként vonzódtak övéihez.
- Lillyen! Anya azt mondta, hogy siess a salátával! - rontott be Frankie, mi pedig szétrebbentünk.
- Megyek - néztem rá Nickre és Frankie nyomában kimentem a fürdőszobából.
A konyhában újra nekiálltam a darabolásnak, de mostmár óvatosabban.
- Denise, ha este nincs szükséged rám akkor elmennék egy kicsit - jó volna kimozdulni.
- Persze, nyugodtan menj - engedett el.
Fél óra múlva már tálaltunk. A Jonas fiúk már éhesen nyüzsögtek az asztal körül, de segíteni egyik sem akart. Csak nézték, ahogyan pakolgatunk, majd elfoglalták a helyüket. Elkezdtem mindenkinek kiszedni a levest, de Nickhez érve megremegett a kezem és a forró leves a pólójára ömlött, amitől ő hirtelen kivágta maga alól a széket és felpattant meglökve engem és a maradék leves pedig rajtam landolt.
- Bocs, nem akartam - mentegetőztem.
- Én kérek bocsánatot, mondjuk most kvittek vagyunk - nézett végig a ruhámon.
- Gyerekek, menjetek fel zuhanyozni és átöltözni - utasított Denise.
Mi pedig egymás mellett felballagtunk az emeletre. Én a fürdőszoba felé indultam.
- Majd add ide a pólót, hogy levigyem a mosókonyhába.
- Tessék - kapta le magáról a pólót és a kezembe nyomta, én pedig a felsőtestét bámultam.
- Ööö...kösz - motyogtam, ő pedig bement a fürdőszobába.
Levittem a ruhát a többihez és végig az izmos teste lebegett a szemem előtt. Már csak azon kaptam magam, hogy halkan benyitok a fürdőszobába és levetkőzök. Mikor már semmi nem volt rajtam, beléptem a zuhanykabinba ahol Nick épp háttal állt és semmit sem vett észre. Óvatosan a hátához simultam és kezemmel végigsimítottam mellkasán. ő megdermedt és teste mellé eresztette kezét. Ajkaimmal finoman végigcsókoltam hátát. Kezeim mellkasán kalandoztak majd egyre lejjebb és lejjebb, mikor a köldöke alá értem elkapta a kezem és felém fordulva magához szorított, a vízcseppek hihetetlen gyorsasággal száguldottak végig testünkön, még mi farkasszemet néztünk egymással. Kisímítottam arcomból a vizes hajtincseket és közelebb hajolt, míg ajkai elérték enyémet, mikor szánk összeért elszabadult a pokol, hatalmas erővel szorítottuk magunkhoz a másikat, ott csókoltuk egymást ahol csak értük...nem tudtunk betelni egymással, perceken keresztül kényeztettük egymást, semmi más nem létezett rajtunk kívül.
Kopogás zavart meg minket...
- Nick! Bent vagy? - kérdezte Lisa.
Nick tétován rámnézett majd habozva, de válaszolt.
- Igen bent vagyok!
- Bemenjek zuhanyozni veled? - belém hasított az a tudat, hogy egy másik alkalommal is csinált ilyet, de akkor Lisa-val.
- Nem, nem kell! Most egyedül szeretnék zuhanyozni! - az "egyedül" szó tövist szőtt szívem köré.
Letagadott, mikor itt tart a karjaiban és nem szabadul meg a szörnyetegtől, akit ráadásul nem is szeret. Megintcsak én vagyok másodlagos...kibontakoztam öleléséből és magamra csavartam egy türölközőt, kimentem a szobából, és az sem érdekelt, hogy Lisa szörnyűlködve néz utánam....
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє |
36.rész
Joe abbahagyta a csikizést és elkezdtünk rendet rakni, a végén egy egész boltnyi ruha került a szoba közepére. Amit együtt le is vittünk a mosókonyhába.
Joe bentmaradt a konyhában enni, én addig összeszedtem Kevin és Frankie ruháit és a többi mellé hordtam. Már csak Nick és Lisa közös szobája van hátra.
- Denise, Nick nincs a szobájában, most mi legyen? - kédeztem tanácstalanul.
- Nagyon megköszönném, ha rendbetennéd - nézett rám kérlelően.
- Rendben, semmi akadálya - visszamentem Nick szobájába.
Itt szerencsére nem volt akkora rendetlenség mint az előző szobában. Összeszedtem a papírokat, amin Nick dalszövegei vannak, betettem az íróasztal fiókjába. Bevetettem az ágyat és össze kapokodtam a ruhákat. Kezembe akadt Nick egyik inge, néztem egy darabig, majd közel emelve az arcomhoz beszívtam az Ő illatát. Az utolsó csókunk jutott eszembe, ami a félreeső sarokban történt. Ekkor ajtónyitódás zavart meg, az inget gyorsan a többi közé dobtam...
- Te mit keressel itt? - dörrent rám Lisa.
- Csak rendet rakok!
- Lisa, lehetnél kedvesebb is! - szólt rá Nick.
- Miért legyek kedves a személyzettel? - mért végig lenézően.
- Lisa elég legyen, Lil a család barátja, nem a személyzet! - mondta türelmét vesztve.
- A család barátja, vagy a szeretőd?
- Lisa, elég!
- Nicholas! Hagyd! Nem érdemes miattam veszekedni, összeszedem a mosatlant és már megyek is.
- Jobb is - flegmázott Lisa.
A maradék ruhát is összekapkodva slisszoltam ki a szobából. Szerencsére nincs több szoba. Az összes ruha lent van a mosókonyhában. Dolgomat elvégezve a konyhába mentem Denisehez. Épp az ebédet csinálta.
- Segíthetek valamiben?
- Igen, megköszönném, ha megcsinálnád a salátát - mosolygott rám és a pulton lévő zöldségre mutatott. Neki is álltam apróra vágni mindent, majd kiabálást hallva a nappaliból, csak egy pillanatra nem figyeltem és ezt az ujjam bánta, amiből vékony csíkban folyt a pirosló vérem, ütemesen lecsöppenve ujjhegyemről...
- Miért kell folyton féltékenykedned? - kiabált Nick.
- Neked pedig miért kell más lányokkal flörtölnöd? - hisztizett.
- Nem csináltam semmit! Hol tartod a szemed?
- A helyén, és látom, hogy bele vagy esve! - utalt rám Lisa.
- Szerintem hagyjuk ezt a beszélgetést! Semmi értelme...
- Jól van - viharzott ki a lakásból.
Én mit sem érezve az ujjamban lüktető fájdalomból hallgattam a veszekedést.
- Lil, te vérzel - szólt rám Denise.
- Ja...tudom, nem vészes - ekkor Nick lépett a konyhába.
- Kisfiam, megtennéd, hogy ellátod Lil kezét?
- Igazán nem szükséges! - ellenkeztem.
- De szükséges! Gyere - mintha áramot vezettek volna belém, mikor megfogta a kezem, majd maga után húzott.
- Tényleg nem kell - baktattunk a lépcsőn felfelé.
De Nick szótlanul ment tovább.
- Ülj le - mutatott a wc lehajtott támlájára..engedelmeskedtem...
Nick a fali szekrényhez lépett és kötszert szedett elő. Leült elém a csempére és nekiállt lefertőtleníteni a sebemet, ami elég mély volt. A fertőtlenítől csipő érzés futott végig az ujjamban, amitől felszisszentem. Amíg ő tevékenykedett, addig az arcát néztem, amin erős koncentrálást láttam..most érzem csak mennyire hiányzott, csak tudnám miért nem kellettem neki...
Annyira elmerültem arca tanulmányozásába, hogy nem vettem észre mikor végzett...ültő helyéből felnézett rám, egyenesen a szemembe...elpirultam és rögtön elkaptam róla a tekintetem.
- Kész van - fürkészte az arcom.
- Köszönöm - motyogtam zavartan, és indulni készültem, de ő elkapta a karom.
- Várj még! - állt fel ő is.
- Miért? - nem néztem az arcára, a mellkasát fixíroztam.
- 2 éve, mikor elküldtelek...nem mondtam igazat...
- Miért kell ezt újra felhozni?
- Csak szeretném, hogy tudd, akkor volt rád a legnagyobb szükségem, de Lisa-t is kedveltem...nem tudtam választani, ezért az ő kérésére mondtam azokat a dolgokat...de kérlek hidd el, hogy magamtól soha nem mondtam volna ilyet - fogta meg a másik karomat is, hogy ne menekülhessek.
- Nick, még mindig ott van neked Lisa, ettől a vallomástól semmi sem változik - de belül őrjöngtem... még is szeret!
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє |
35.rész
Míg én rendbehoztam magam a mosdóban, addig Nickék is megérkeztek.
- Jó estét - köszönt Nick.
- Ideje volt hazaérni Nick! Már úgy sem lehetek ennél éhesebb - panaszkodott Frankie.
- Igazán elkezdhettétek volna nélkülem is - ült le az asztalhoz Nick.
- De most szeretném, ha az új házvezetőnőnk is velünk enne - magyarázta az anyja.
- És hol van? - nézett körbe Nick.
- A mosdóban, de mindjárt jön - tájékoztatta fiát id. Kevin - De úgysem kell bemutatnunk őt neked.
- Miért? - nem értette miről van szó.
Ekkor beléptem az ebédlőbe és a hiányzó párost pillantottam meg. Az én szívem erős kalapálásba kezdett, de megtanultam uralkodni magamon. Nekik viszont az álluk is leesett. Lisa szörnyülködve nézett rám, Nick pedig hitetlenkedve molyogta maga elé, hogy "ez lehetetlen". Én egy pillantást vetve rájuk leültem a helyemre.
- Kezdhetjük a vacsorát - szólalt fel Mr. Jonas.
Élénken folyt a beszélgetés köztem és Joe között, aki mindenre kíváncsi volt, én pedig készségesen válaszoltam, mikoris feltette azt a kérdést amire nem akatam válaszolni...
- Miért mentél el, és miért nem jöttél vissza? - kérdezte buzgón, amire Nick és Lisa is felkapta a fejét.
- Késő van, majd folytatjuk a beszélgetés. Megyek lefekszem - fel is álltam az asztaltól, jelezve, hogy befejezettnek tartom a beszélgetést.
Lassan mindenki felszállingózott a saját szobájába és aludni tért. Reggel én keltem elsőnek. Készítettem magamnak egy kávét, majd lementem az újságoshoz a mai újságért. Ezekkel visszatérve iszogattam az asztalnál a kávémat. Egész jól elvoltam addig, míg valaki meg nem zavart.
- Jó reggelt!
- Neked is!
- Miért jöttél vissza? - kérdezte Nick.
- Mert a szüleid úgy gondolták szükség van egy házvezetőnőre - válaszoltam kimérten.
- Te vagy a házvezető? - nézett rám elképedve.
- Igen, én - ittam tovább a kávémat.
- Nem vagy te ehhez túl fiatal?
- Te pedig nem vagy túl kíváncsi? - kérdésre kérdéssel válaszoltam.
- Lil, én nem akartalak akkor megbántani, de...
- Nickholas! Nem érdekel a múlt, és neked Lillyen vagyok! - hagytam ott a konyhába.
Nem érdekelt a mondanivalója. Ő küldött el, magára vessen. Denise a konyhába leérve tájékoztatott a mai teendőimről. Ma az volt a feladatom, hogy minden lakót vegyek rá a takarításra, és szedjem össze a mosatlan a szobákból, aztán vigyem le a mosókonyhába. Frankivel kezdtem. Épp játszott valamit a számítógépen.
- Frankie kezdj el rendet tenni! És a mosatlan ruhádat tedd le abba a kosárba - mutattam a szekrény mellett heverő tárgyra.
- Rendben - szófogadóan neki látott a rendrakásnak. Amíg összeszedi a ruhákat addig megyek tovább. Kevin szobája jön.
- Hello - köszöntem be, épp gitározott - Ha lehet kezdj el takarítani és a mosatlan ruháidat egy kosárba téve hagyd az ágyad mellett.
- Igenis főnök - vágta magát vigyázállásba vigyorogva.
Nick szobája következett...Senki sem volt bent, így fogtam magam és tovább mentem Joe-oz. Azt hiszem keresett valamit, mert a szekrénynél állt, ruhákat dobálva háta mögé, halkan szitkozódott.
- Zavarlak? - kopogtam a nyitott ajtón.
- Nem, dehogy, gyere csak be - mondta hátra se fordulva.
- Mit keressel?
- A kék felsőmet - mondta tovább hajigálva a dolgokat.
- Aminek a hátára az van írva, hogy "Joe a király"? - olvastam le Joe hátáról.
- Igen az! Hol láttad? - egy gyors fordulattal szembe került velem.
- Asszem..rajtad van - kuncogtam.
- Na ne nézz hülyének - nézett magára.
- Nem nézlek - Joe észrevette magán a pólót és elképedt.
- Ööö...tudtam, hogy rajtam van, csak próbára tettelek - mondta zavartan, fejét vakarva.
- Aha persze, amúgy csak azért jöttem, hogy szóljak, kezd el rendbetenni a szobád és a mosatlan ruháidat pakold egy kupacba - hadartam.
- Mi? Rendberakni? Én? Egyedül? - nézett rám nagy szemekkel.
- Igen, egyedül.
- Naaa, ugye segítesz? - nyavajgott.
- Dehogy segítek, nagy vagy már - ellenkeztem.
- Jól van...
Joe felkapott, az ágyra dobott és csikizni kezdett, én pedig eszeveszetten kapálóztam és röhögtem.
- Na mostmár segítesz? - szüntette egy kicsit a csikizést.
- Igen, csak hagyd abba!
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє |
34.rész
Nem tudtam mit tenni, csak fogtam magam és haza mentem. Kezdett kétségbe ejteni a munkanélküliség.
Már 3 napja nincs munkám, közeledik a lakbérfizetés napja, és nincs miből fizetnem.
Épp az utcán sétáltam mikor odatipegett hozzám egy alig 2 éves gyerek. Leguggoltam hozzá és megsimítottam az arcát, imádni való kisgyerek...
Ekkor bevillant egy munkalehetőség. Miért is ne lehetnék bébiszitter? Hiszen imádom a kisgyerekeket. Ez egészen jó ötlet. Az elhatározással a fejemben felhívtam a tudakozót, hogy adja meg a legközelebbi címet ahol bébiszittereket vesznek fel. Nem messze akadt is egy. Azt mondták nincs üres hely, de ha beleegyezek, hogy házvezető nő legyek sokgyerekes családnál akkor beajánlanak. Ez is jól hangzott, ezért elvállaltam.
Nem kellett sokat várnom, már 2 nap múlva kiküldtek egy házhoz.Hihetetlenűl kedvesek voltak a szülők, a 3 gyerekük pedig egyenesen mint a tündérek.
A sorsom jól alakult egészen másfél évi szolgálat után mert a gyerekek apja belémszeretett, a feleség pedig ezért elbocsátott engem, amiért nem is hibáztattam. Más családnál is csak 3-4 hónapig voltam, mert vagy kiderült, hogy más szolgáltatásokat is várnak tőlem, vagy, hogy a gyerekek igazi ördögök.
December elején járunk. Már 19 éves vagyok, még mindig túl fiatal vagyok ehhez az álláshoz, de szeretem a munkám. Igazából nem az a dolgom, hogy a gyerekekre vigyázzak hanem, hogy ügyeljek arra, hogy a házban rend legyen, de ehhez a munkához, kapok egy kisegítőt is, akik utálják ha egy fiatalabb parancsol nekik. De hát...el kell viselniük. Most épp szabadságon vagyok, és perpillanat nincs munkám...a következő család jelentkezésére várok.
Ezzel az állással rengeteget keresek, ezért jobban elengedhetem magam anyagilag. Hetente kétszer háromszor szoktam vásárolgatni. Most is az egyik üzletben nézegetem a cípőket. Megváltozott az öltözködési stílusom és a frizurám is. A hajam csoki barna, fekete melírral, a ruháim pedig többnyire elég nőiesek. Mondhatom, hogy más ember lettem.
Csörög a mobilom...azon gondolkodom felvegyem-e...de a kijelzőt látva úgy gondoltam muszály lesz...
- Hello! - köszöntem
- Jó napot! Felhívott egy négy gyerekes család, hogy szükségük lenne egy házvezetőre.
- Nincs perverz apuka, és gonosz gyerekek? - akadékoskodtam.
- Nincs...Ez egy minta család - nyugtatott.
- Akkor vállalom - mosolyodtam el.
- Rendben, akkor majd faxolom a címet - ezzel le is tette.
Na végre egy kis munka. Rögtön távoztam a boltból és hazaérve már a fax is megérkezett. Átöltöztem és a címmel együtt a taxiba szálltam ami egy gyönyörű, hatalmas házhoz vitt, kifizettem a taxit és becsöngettem. Egy szobalány féleség jött ki, és bekísért. A ház belülről mégszebb volt, ami pedig meglepő, hogy a falak nem fehérek, hanem helységenként változó élénk színűek voltak.
- Várjon itt amíg idehívom Mr. Jonas-t - és elsietett.
Mr. Jonast? Kísértenek a Jonask...5 perc múlva vissza jött a szobalány, Mr. Jonassal a nyomában.
- Jónapot! - köszönt, bennem pedig megfagyott a vér. Ő volt. Kevin Jonas. Ez nem lehet!
- Jónapot! - köszöntem udvarisan.
- Lillyen? - nézett végig rajtam és láttam a felismerést az arcán.
- Igen - pirultam el.
- De megnőttél - mosolygott és megölelt.- szinte rád sem ismerek.
- Azt meghiszem...
- Te volnál a házvezető nő?
- Igen, én volnék - húztam ki magam büszkén.
- Egy pillanat, szólnom kell Denise-nek is, biztos örülni fog - sietett a konyhába a feleségéhez.
Fél perc múlva már ketten zártak szoros ölelésbe. Denise is nagyon örült nekem.
- A többiek is örülni fognak, kérsz egy kis teát? - húzott maga után Denise.
Rengeteget meséltek. Mindent elmondtak ami 2 év alatt történt. A fiúk most nem terveznek túrnét, csak hétvégi fellépéseket. Joe épp a múlt héten szakított a barátnőjével, Kevin boldog Danielle-el, Nick pedig Lisa mellett maradt, akivel tökéletesen megértik egymást.
Nick neve hallatán, szúró érzést éreztem a szívemben. Még az ő jelenlétével is megkell bírkóznom.
Kevin és Denise azt mondták nyugodtan érezzem magam otthon, és a szobámat is megmutatták, ahova estig be is költöztem. A szobalány 7 körül szólt, hogy a vacsora tálalva. Mikor leértem akkor még csak a szülők ültek az asztalnál...én is leültem és csöndben vártuk a többieket, pár perc múlva meg is érkezett Frankie, Kevin, Joe, és Danielle. Amint megláttak leesett az álluk, aztán ebből feleszmélve kaptam mindenkitől egy nagyölelést. Amíg Nickre és Lisára vártunk, addig kimentem a mosdóba.
folyt.köv.
вℓαcк_яαvєη_ℓovє |
[73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
